A Gyerekkórus Nyomtatás

1996 szeptemberében alakultunk. Előtte alkalmilag voltak szolgálataink, a legemlékezetesebb gyülekezeti házunk avató ünnepségén. Sok éneket tanultunk már meg. Ezek között szerepelnek gyülekezeti énekeink, zsoltárok, dicséretek, ifjúsági és gyermekénekek. Legtöbbször családi vasárnapokon szolgálunk, és nagyobb ünnepekkor, a 10 órakor kezdődő felnőtt istentiszteleten.

 

csop_gyerekkorus_01_csoportkep2004

 

Nem csak hangunkat hallatjuk, hanem hangszereken is játszunk. Furulyázunk, triangulumozunk. Gyülekezetünk jó fülű férfitagjai nemcsak a templomi mikrofonok beállításában segédkeznek, hanem akad közöttük, aki gitárkíséretével szívesen segíti szolgálatunkat. Próbáink jókedvűen telnek, bár vasárnap 9 órakor még kicsit álmosak vagyunk, de jó nagyokat mozgunk, és a tréfás beénekléssel végképp kiűzzük az álmot a szemünkből. Mindezek előtt mindig elolvassuk az aznapi igét, és imádságban kérünk áldást a próbára, szolgálatra. Örömmel dicsőítjük Istent, dicsérjük az Úr Jézust énekünkkel, és nagy megtiszteltetésnek érezzük, hogy szolgálatunkkal részt vehetünk gyülekezetünk életében.

Szeretettel várunk minden énekelni szerető gyereket próbáinkra minden vasárnap reggel 9-kor gyülekezeti házunk emeleti termében.

Gyerekkórus próbák jelenleg nincsenek.

 
canakkale canakkale canakkale truva search