Megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult.

Fil 2,7

Ezt az igét olvasva talán kérdezhetjük: miért? Miért vállalta mindezt Jézus? Ő, aki teljes dicsőségében uralkodott a mennyben, egy volt Atyával tér és idő korlátain kívül, miért döntött úgy, hogy eljön a világba, vállal minden megaláztatást, és ebben a testben keserves kínhalált hal a gyarló emberek kezétől? Azt hiszem, hogy erre a választ nem fogjuk megtalálni a saját, önző, kölcsönösségelvű nézőpontunkból. Nem, Jézusnak a kereszthalál nem érte meg! Az a pillanat, amikor a keresztre szegezve felkiáltott, hogy „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?", számunkra elképzelhetetlen kötelékek felbomlását jelentette: az Atya haragja, az emberi hűtlenség és a bűn iránti gyűlölete, a számára legértékesebb ellen fordult. Aki pedig önként vállalta ezt. Helyettünk.

Isten hűséges, és az első bűneset után rögtön megígérte ezt a szabadítást, mert bár a bűn zsoldja a halál, és az ember halandóvá lett, de az örök halál büntetését mégsem nekünk kell elszenvednünk. Jézus ezért született meg és élt az emberek között, kísértetett meg hozzánk hasonlóan mindenben - kivéve a bűnt, - és ezért halt meg, küldetésének beteljesítéseként. Mert nagyon szeretett bennünket!

„Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért", mondja maga Jézus. És Ő mégis meghalt az ellenségeiért is. Gondoljunk erre az adventi készülődésünkben is.

Szarka Tamás