| Halak a hálóban |
|
„Kérjük, hogy úgy tekintsenek a ma este felhangzó irodalmi alkotásokra, mint festészeti tárlaton a képekre. Ott sem célravezető a számtalan festmény mindegyikében elmerülni, elég csak néhányat kiválasztani, de azokra erőteljesen koncentrálni. Ahogy egy tárlaton is függhetne kevesebb alkotás a falakon, úgy ezen az esten is lehetne kevesebb irodalmi mű. Azonban kérjük, hogy bocsássanak meg nekünk a sokaságért, hogy nem tudtunk megválni számtalan verstől. A felhangzó zenei betétekre pedig tekintsenek nyugvópontokként, teljes értékű zenei alkotásokként, vagy Muszorgszkij művére hivatkozva „sétatémákként”.
Az est két részre oszlik, melyek során igyekszünk körüljárni az ember kapcsolatait: miként viszonyul embertársaihoz és önnönmagához. Ezeket a viszonyokat bemutató alkotások humorral, fájdalommal, emelkedettséggel, lemondással és számos más érzelemmel vannak át- meg átszőve. Remélhetőleg így egy közel hiteles képet kapunk önmagunkról és emberségünkről.” Az elhangzott versek listája:Pilinszky János: Milyen felemás Jókai Anna: A magzat imája Kosztolányi Dezső: Vigyázz Ami kimaradt:Varró Dániel: Verses levél Mihályffy Zsuzsannának
|